2023. június 30., péntek

06. 30 Célbaértünk!

Immár hivatalosan is elértük a célunkat, Vercellit. Az idei terv ezzel kipipálva!

Reggel mindketten felébredtünk még a "vekker" csörgése előtt. Ha már így alakult, mire várjunk? Kicsit belehúztunk és fél 7 előtt már a vasútállomáson voltunk. Az olasz vasút majdnem megtréfált minket, mert a hangosbeszélő valamit bemondott, aminek hatására a vonatpótlóra várakozók szétszéledtek. De aztán kisebb késéssel előkerült egy busz, meg a szétszéledt várakozók egy része, igy azután egy-kettőre visszajutottunk a tegnapi célállomásra, Palestroba. Egy szokásos cappuccino-croissant reggeli, majd vettünk egy közeli automatánál 5 cent/liter áron hűtött vizet (nagy találmány, sokféle találkoztunk már ezzel az olaszoknál), és a hétórai harangozás közepette már útra is keltünk, ismerős környezetben. 
Egyetlen újdonság volt a mai napban a megszokott elemek (rizs, rizs, rizs, ... kukorica, gát) mellett: egy lezárt híd. Bár ilyenen is keltünk már át: még Róma felé menet egy földrengés miatt lezárt hídon, ill. tavaly egy másikon. Ebben most az volt az újdonság, hogy ötletem sem volt a kikerülésére. Nem mintha sok energiát fordítottam volna az alternatíva keresésére: jobbra, balra benéztem a csatornába, sehol semmi. Akkor átkelünk. A vas hosszanti gerendák egészségesnek tűntek, a kereszt fa gerendák már kevésbé. Szoval ezekre figyelve baj nélkül át tudtunk kelni.

Nem volt nagy táv, friss volt az idő, szépen haladtunk. Még fél 10 sem volt, mikor elértük Vercellit. Megcsináltuk!
Rövid séta a városközpontig, ahol meg 3/4 10 előtt kikapcsoltam a GPS-t, ezzel befejezettnek tekintve az idei utunkat.

Persze pecsétet meg kellett szerezni, bár most már csak a saját kedvemért. Telve optimizmussal a pecsételő helyen beszereztünk egy új füzetet is, mert a mostani betelt. Az utolso bejegyzések egyébként így néznek ki:
A városban heti piac volt, így be tudtuk szerezni az ünnepi ebédet is. Fehérje tál lett, elsősorban csirke hússal. Többségéről fogalmunk sincs, mi. A gombócokat pl úgy kértem, hogy azokból mindegyikből kérünk kóstolónyit (közepén az aperol spritz és vörösbor 😀)
A gombócok felvágva talán többet mutatnak:

És a desszert
Este pakolás, reggel Milánó, holnap estére pedig már a saját ágyunk vár ránk.

Szándékaink és reményeink szerint jövőre innen folytatjuk a Szent Bernát hágó és Genf felé. A pecsétgyűjtő már megvan hozzá.


(Vercelli, 11 km, 2:40 óra)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése