06.14 Minek nevezzelek?

Nem is tudom, hol kezdjem. Ennyire gyötrelmes napunk már régen volt. 22 km 9 óra alatt. Összehasonlítás képpen kb 27 km lenne a normális. Pedig nagyon jól indult a nap.

De előtte szokás szerint pár gondolat erejéig hagy térjek vissza a tegnap estéhez. Ott zárult a tegnapi beszámojlónk, hogy a bárban ragadtunk. Az eső olyan két óra után csendesedett annyira, hogy a vissza útra gondhattunk. Elkezdtünk készülődni, mert azért még esett: nadragszár lecsatol, dzseki felvesz. És mint már annyiszor a túráink során, megint csalódtunk az emberekben - természetesen pozitívan (egyetlen negatív élményünk volt, de az csak a szabályt erősítő kivétel). A bár tulaja-pultosa visszahozott minket kocsival a szállásra. Persze nem kért érte semmit. A szálláson meg várt minket a megrendelt vacsora, messze bőségesebb a vártnál. 

Az egyetlen meglepetés a tojás volt, ugyanis mi főtt tojásra tippeltünk. Szerencsére sikerült megmenteni az elsőt a feltörés után, így semmi akadálya nem volt egy finom ham and eggsnek. És mindez nagyon baráti áron.

A reggeli hasonló volt (ezen azért nem lepődtem meg 😀), kiegészítve joghurttal, cappuccinoval, gyümölcslével. Habzsi-dőzsi ezerrel. És közben a kilátás...

Indulás után először "felszaladtunk" a szomszédos csúcsra,  olyan 1030 méter magasra. Megszereztem a mai pecsétet, mert az kell. És innentől már csak ereszkedni kell, keveske emelkedéssel - gondoltam. Nos, ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Egy borzalom volt lefelé, inkább túlélő túra, mint zarándoklat, a lábam még mindig zsibong. És ez a legkevesebb. A kronológiát mellőzve az események:

Két patakon kellett átkelnük köveken lépdelve. Az elsőnél Erika megcsúszott, elesett. Láb kékült (mint este kiderült), hüvelykujj a bal kézen fáj, nehezen tud fogni. Pozitívum (mert annak mindig kell lennie): nem szánkázott le a vízeséssel a hegyoldalon.

A második pataknál bakancs le,  nadrág feltűr, átkelés, lábat nadrágszárba megtöröl, bakancs vissza. Pozitívum: ha itt esik el egyikünk, akkor sokkal nagyobbat szánkázott volna lefelé. Szépen ki volt vájva az út.

Csúszda lefelé lépten nyomon. Ezt úgy kell elképzelni, mint Pesten a macskaköves utat, csak kisebb és szabálytalanabb formában. Gyalogosnak jó lesz - ha nem nedves. Mivel egy hónapja minden nap esik, ezért nedves. Jégpálya ingyen.  Iszonyat fárasztó kilométereket megtenni ezeken.

Fakitermelés folyamatban. Gépet otthagyjuk, a fát szintén. Kerülőút nincs, juss át a csúszós fákon, ahogy tudsz.

És akkor ráadásként ott a dzsungel. Eddig nyírták a füvet (mintha erről már írtam volna). Nos errefelé nem ez a módi. Nincs fűnyírás, nincs útvonal karbantartás. A szeder imádja ezt a helyzetet. És izgalmas, mikor 50 cm széles a gyalogút a hegyoldalban, amiből 60 cm a bozót. És az út mellett 1-10 m mély lejtő, rossz esetben szakadék. Vajon jó helyre lépek?

Kihagytam még valamit? Ja igen, az időjárás. Mikor felfelé kellett mennünk (volt ilyen is), még csak ijesztgetett. Kis csöpörgés, semmi komoly (ez volt a pozitívum). De lefelé úgy igazán belekezdett. Szegény bakancsaink újsággal teletömve várják a regggelt, a kiszáradást.

Na most a fentiekből véletlenszerűen válasszon ki mindenki párat. Önmagában elég. Mi mindet átéltük ma. Félreértés ne essék: mi (én) választottuk ezt, és én semmi pénzért nem engedném el ezeket az élményeket (Erika szegény meg jön velem). Csak ma kicsit sok volt együtt. 

Azért ne búcsúzzunk haraggal, nézzétek meg a mai szállasunkon az ágyat.

A mai útvonal

(Fivizzano, 22 km, 9 óra)